koncentrációs zavar

Koncentrációs zavarok azonosítása és kezelése

Tudja, hogy az állásegyensúly összefügg a koncentrációval? Megfigyelések mutatják, hogy aki 5 éves kor felett nem tud legalább 10 mp-ig egy lábon állni, annak a koncentrációja, figyelme sem az életkorának megfelelő. Mozgásvizsgálati anyagokban gyakran alkalmazzák ezt a próbát, melyből nem csak a gyermek egyensúlyérzékére következtetnek, hanem a figyelmére is. Saját csoportjaimban, és a mérések során is látom, hogy azok a gyermekek, akik figyelmi probléma miatt… Bővebben>>

Bővebben

Tudni kell elengedni a gyereket, ha elég érett hozzá

A  múlt héten az egyik csoportomba járó gyermek megkérdezte, hogy miért van az, hogy eleinte sokkal nehezebb feladatokat adtam, mostanában meg az egyre könnyebbeket? Nem fordítva kellene? Hirtelen elgondolkodtam, mire is gondolhatott, hiszen a tornákat egyre nehezebbre terveztem a fokozódó terhelés elveit követve mind a tornák nehézségében, mind ismétlésszámban. (Labdapattintásban például már egy lábon állva egyszerre két labdát pattogtatott, míg sok gyereknek még az egy… Bővebben>>

Bővebben

A gyermekek fejlődése és a túlterhelés kérdése

A tanév elején nagy lelkesedéssel belevágunk több külön foglalkozásba, aztán tavaszra a gyermekünk eléggé elfárad, nyűgös lesz, túlterhelés jelentkezhet nála. Óvodásoknak semmiképpen sem tennék minden napra valamilyen foglalkozást, de még az iskolás korosztálynál is azt gondolom, hogy kellenek pihenőnapok, amikor a gyermekünk szabadon játszhat. Természetesen, ha indokolt valamilyen fejlesztő foglalkozás, akkor az elsőbbséget élvez a többi foglalkozással szemben. Ilyenkor is érdemes egy módszer mellett elköteleződni,… Bővebben>>

Bővebben

Camel Up – hasznos és szórakoztató társasjáték kicsiknek és nagyoknak

A Camel Up tevefutam, egyiptomi módra! A Camel Up játék főszereplői a kétpúpúak, akik versenyt futnak egymással, az idővel és a forró sivataggal. A játékos dolga pedig fogadni és fogadni, gyakorlatilag mindenre, méghozzá ha lehet, minél előbb, hogy ezzel megszerezzék a végső győzelmet a befutó helyes megtippelésével. Persze itt nem egyszerű tevékről van szó! Képesek egymás hátára is felmászni, hogy egy darabon elvitessék magukat a… Bővebben>>

Bővebben

Mikor kérjünk segítséget szakembertől, ha a gyermekünknél viselkedési probléma áll fenn?

Sokszor látunk hisztis, agresszív, szófogadatlan, figyelemproblémás gyermeket. Ha nem tudja eldönteni, szükség van-e külső segítségre, először érdemes alaposan átgondolni, hogy a gyermekkel kapcsolatos problémát nem a szülői következetlenség okozza-e? Esetleg a két szülő eltérő nevelési elvei, elvárásai! Ha ez áll a háttérben, akkor a probléma hamar rendeződik, ha a két szülő közös nevezőre jut, és főleg, ha mindketten törekednek a következetességre. Ha a fentieket kizártuk,… Bővebben>>

Bővebben

Egészséges szellemi fejlődés gyermekkorban

Minden szülő számára nagyon fontos kérdés, hogy mire kell különösképpen figyelniük az iskolába készülő óvodás gyermekünknél. Hamarosan dönteni kell a nagycsoportos gyermekekről, hogy szeptemberben megkezdjék-e az iskolai tanulmányaikat? Természetesen van még fél év, ami alatt a gyermek spontán is képes a fejlődés folyamatára, még az utolsó nyár is sokat számít, ennek ellenére a következő dolgokat érdemes megfigyelni gyermekünknél. Kialakult-e a dominanciája? Testsémája kialakult-e? Testrészeit ismeri-e?… Bővebben>>

Bővebben

Kisiskolások és a memória

A memória a tanulás egyik alapvető feltétele. Az iskolában mind a rövid távú, mind a hosszú távú memóriára szükség van. A rövid távú memóriáját kell használniuk a gyermekeknek, amikor meg kell jegyezni, milyen instrukciót mond a tanár és azt a végrehajtásig észben kell tartani. A hosszú távú memóriára a tananyag megtanulásához van szükség, hogy arra ne csak egy-két napig, hanem akár egy életen át is… Bővebben>>

Bővebben

Elindult az Iskolatáska Program

Az iskolaérettség kérdése az egyik legfontosabb aspektusa gyermekünk fejlődésének. Sok szülő talán úgy gondolja, az iskolakezdés csak és kizárólag korhoz kötött, és ha a gyerek még nem kész az iskolára, majd ott hozzászokik az őt ért kihívásokhoz. Azonban tévednek. Mint minden élethelyzetben, az első benyomás és az első tapasztalatok a legmeghatározóbbak, például ha új kapcsolatokat teremtünk, ha környezet változáson esünk át, vagy ha új szakasza… Bővebben>>

Bővebben

Miért nem szeretnek a gyerekek olvasni?

Sokat gondolkodtam azon, hogy miért olvasnak keveset a mai gyerekek. Sajnos az ismerősi körömben ez olyan gyermekeket is érint, akiknek a szülei sokat olvasnak, szeretnek olvasni. Ebből arra következtetek, hogy magában a szülői minta nem elegendő ahhoz, hogy gyermekünk megszeresse az olvasást. A gyerekek, akikkel beszélgettem erről, ők azt kimondottan szerették, ha felolvastak nekik, tehát a fantáziájukkal, belső képalkotó képességükkel sincs probléma. Marad a gyakorlás… Bővebben>>

Bővebben

Viselkedési- és koncentrációs zavarok összefüggése a táplálkozási szokásokkal

Nem csak megfigyelések, de kutatások is alátámasztják, hogy a rendszertelen evés másodlagos tünetként koncentrációs-, viselkedési- és tanulási zavarokat okozhat. Továbbá a rendszertelen evés miatt a gyerek vércukor szintje ingadozik. Evés után,, amikor a vércukorszint hirtelen megnövekszik, pl. gyorsan felszívódó szénhidrátok hatására, a gyerek “feldobott” állapotba kerül, ami hiperaktivitást válthat ki. Amikor pedig a vércukorszint túl alacsony lesz, mert a gyerek nem eszik, rosszul érzi magát,… Bővebben>>

Bővebben
  • 1
  • 2